2024. február 11., vasárnap

Felszálló Főnix













FRANCOISE GILOT  Becsületrenddel kitüntetett, francia festőművész 

8 évtizeden keresztül alkotott, rajzolt, festett, 

művészetelméleti könyveket írt, 

versesköteteket illusztrált, publikált, 

táncelőadások díszlet- és jelmezterveit készítette.

Valaha Pablo Picasso élettársa volt, két közös gyerekük anyja, 

de végül saját jogon lett elismert, világhírű festőművész.

101 éves korában, 2023. június 6-án hunyt el.

Aki teheti, olvassa el az Életem Picassoval című könyvét!

A kiállítás ma még látható a Műcsarnokban.

Kihagyhatatlan!

2024. február 5., hétfő

A Capa Centrumban

KEREKI SÁNDOR
 


autodidakta fotós, a magyar streetfotózás úttörőjének kiállításán jártunk.

16 éves korában kezdett el fényképezni a 6. és a 7. kerületben és annak környékén.

Közel  tíz éven át járta a várost arcokat, tekinteteket, pillanatokat,

megörökíteni való helyeket keresve. 

A 80-as évek elejéig hétezer (!) leexponált negatívból álló életművet hozott létre.

A kiállításon (többnyire) a 70-es évek Budapestjét láthattuk.



 


Kereki Sándor Lányának fotója rólunk.
Ezt a képet meg én készíthettem Kereki Sándorról. 

(Ezek a képek azért is érdekesek, mert Kereki Sándor kortárs.
Ezeket a pillanatokat akár én is megörökíthettem volna, ha nem hiányzott volna belőlem 
mindig az a több, az a plusz, amitől művész a művész.
A helyszín adott volt. A 7. kerületben nőttem fel.
Fényképezőgépem, kíváncsiságom is volt.
Csak a tehetség és a bátorság hiányzott.)
 
Aki még nem járt a Capa centrumban, menjen el, nézze meg, mert maga az épület is
nagyon szép.





 
 
Érdemes megnézni André Kertész fotókiállítását is!
 

Miért érzem úgy, miért gondolom, hogy ennek a két fotósnak az alkotásait egyidőben kellett kiállítani?
Vannak hasonlóságok az életükben, bár más a korszak amiben éltek.
(Kicsit többet a Mentálpostán láthattok, olvashattok.)

 














2024. január 29., hétfő

Korzóztunk

Finta József építész nyomában.

Kati ötlete alapján megnéztük a már sokszor látott, (kívülről) jól ismert épületeket.

A City Centert ,                                                                                          
a Bank Centert,
  
                    
a szállodákat.

               
Közben persze néztünk, láttunk ezt, azt.
Volt, hogy örültünk a felújított réginek:


 

A megalkotott újnak.

Hangosan zokogott a lelkünk a gyönyörű, pusztulásnak indult épületek láttán!


A valamikori (Alpár Ignác tervei alapján 1902-1907-ben épült)

Tőzsdepalota jobb oldala ugyan be van csomagolva, de a tér felől csak az enyészet látszik.

Kinek a dolga, feladata, felelőssége az állagmegóvás, az értékmegőrzés, múltunk, kultúránk emlékeinek karbantartása...?

Gyönyörű ez a város, de koszos!

Nem mondom, hogy térdig jártunk a szennyben és az állatpiszokban, (nem, térdig valóban nem!) de volt mit lemosni a cipőnk talpáról!

Mindenre rácsodálkoztunk újra és újra!

Ha nem csak lefelé, hanem minden irányba nézünk ("nézz, nézz az ég felé!") látunk megannyi csodát!


 

Házakat,

 tornyokat, 

szobrokat,

csodálatos lombokat,


a szép eget.

Kati megmutatta a helyet, ahová edzeni jár:

Ellenőrizte a Duna hőmérsékletét:

Kellemesnek, de úszásra még alkalmatlannak találta.

(Nem is értem. Pedig már január vége van... :) )

A Párizsi-udvar, a Jégbüfé sem a régi már.

(Mondjuk, mi sem. :) )

Tudom, haladni kell a korral, sokan Ferrarival járnak, nem ökrös szekérrel, de azért mégis!

Az örökségünknek hűlt helye!


Ez volt.

Ez lett.

Bemenni nem mertünk a szállodába, kívülről csodáltuk csak eleganciáját, csodálatos mennyezetét.

Szerencsénk, hogy tudunk örülni mindennek, a bokroknak, 

a virágoknak,



a mának...!


A múlt elmúlt.

A jövő még a távolban.

A ma a miénk (ha szerencsések vagyunk!).

 Legyünk hálásak érte!

Éljük meg, éljük át, éljük ki, éljük le!

 (Visszafelé élni, hátrafelé nézni mindig - minek?

 Visszaélni meg (bármivel is) nem szép dolog...!)