2017. október 10., kedd

Ki nem mondott szavaink

Marc Levy regénye 2011-ben jelent meg a szegedi Könyvmolyképző Kiadónál.

Egy könyv, amit csak ő írhatott meg és sok-sok gondolat,
amely sok szülő fejében megfordult, megfordulhatott már.
Fordulatos és humoros, különleges és felkavaró.
Szeretet, gyűlölet.
Gondolatok életről és halálról.

Mélyen megérintett és elgondolkodtatott, régen eltemetett érzéseket ébresztett fel bennem.
Minden kapcsolatban akadnak olyan dolgok, amiket nem mondunk el egymásnak, pedig...
Gyakran csak későn látjuk be, mi mindent mulasztottunk el szeretteinkkel és akkor már nincs visszaút.

A Ki nem mondott szavaink valóságos terápia mindazoknak, akik a szüleikre hárítják a felelősséget minden rossz döntésükért, minden bajukért, egész elrontott életükért.
Jóvátehető-e az, amit a múltban elrontottunk?
Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mindazt, amit elmulasztottunk elmondani?
(Irigyeltem a regény főhősnőjét, mert ő kapott még egy esélyt.)

A történet szürreális, de a kérdésfelvetések, a problémák a mi világunkra vonatkoznak.
Milyen jó lenne, ha mindenki kaphatna egy ajándék hetet, amikor elrendezheti mindazt, ami addig elrendezhetetlen volt, kimondhatni mindazt, amit addig nem mondott ki!

A Ki nem mondott szavaink egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története.

Marc Levy 1961-ben született.
Az érettségi után hat éven át a francia Vöröskeresztnél dolgozott, mellette informatikát és menedzsmentet tanult az egyetemen.
2000-ben jelent meg első regénye - Ha igaz volna -, amiből Spielberg filmet is forgatott.
Eddig 11 regénye jelent meg.


2017. október 9., hétfő

A szeretetről

"... légy őszinte, és válaszolj nekem!

Képes lennél hét éven át fenntartások nélkül odaajándékozni magad valakinek,
mindent odaadni tartózkodás, mérlegelés és kétely nélkül,
tudva, hogy az a
személy, akit a világon mindenkinél jobban szeretsz, szinte mindent el fog  felejteni abból, amit együtt megéltetek?

Elfogadnád, hogy a figyelmességed, a szerető gesztusaid kitörlődjenek az emlékezetéből,
és hogy a természet, amely irtózik az űrtől, ezt az amnéziát
szemrehányásokkal és sajnálattal tölti ki?

Tudva, hogy ez elkerülhetetlen, találnál-e mégis elég erőt magadban ahhoz,
hogy felkelj éjnek idején, mert a szeretett személy szomjas, vagy mert egyszerűen rosszat álmodott?

Lenne-e kedved minden nap elkészíteni a reggelijét, kitölteni a napjait,
szórakoztatni, mesélni neki, amikor unatkozik, énekelni neki, kimenni a szabadba, mert levegőzni kell, még akkor is, ha dermesztő hideg van odakinn?

És esténként, tudomást sem véve a fáradtságról, odaülnél-e az ágya szélére,
hogy eloszlasd a félelmeit, hogy egy olyan jövőről beszélj neki, amit
szükségképpen tőled távol fog leélni?
Ha a válaszod valamennyi kérdésre igen, akkor bocsásd meg, hogy rosszul ítéltelek meg, akkor te valóban tudod, mi az, hogy szeretet.

Hány nap és éjszaka vigyázunk rátok, óvunk a rátok leselkedő legkisebb veszélytől is,
figyelünk titeket, segítünk növekedni, leszárítjuk a könnyeiteket, megnevettetünk benneteket.
Hányszor viszünk ki a parkba télen és strandra nyáron,
hány kilométert teszünk meg,
hányszor ismételjük ugyanazokat a szavakat, mennyi időt áldozunk rátok.
Pedig hát... mikorra nyúlnak vissza az első gyermekkori emlékeitek?
El tudod képzelni, mennyire kell szeretni ahhoz, hogy megtanuljunk csak értetek élni, tudván, hogy semmire sem fogtok emlékezni első éveitekből,
hogy az elkövetkező esztendőkre kihat, ha valamit nem jól csinálunk,
hogy elkerülhetetlenül elérkezik a nap, amikor a szabadságotokra büszkén elhagytok bennünket?

Szememre veted a távolléteimet: tudod te, mennyire fáj megélni, amikor a gyerekeink elmennek?
El tudod képzelni, milyen ez az elszakadás?
Én elmondom neked: az ember ott áll idiótán a küszöbön, és nézi, ahogy elmentek,
arról győzködi magát, hogy örülni kell, hogy kirepültök, hiszen ez így van rendjén,
szeretni kell a gondtalanságot, ami hajt benneteket - bennünket meg a saját húsunktól foszt meg.
Ahogy becsukódik mögöttetek az ajtó, mindent újra kell tanulni:
újra bebútorozni a kiürült helyiségeket,
nem lesni többé a lépteitek zaját,
elfelejteni a lépcső megnyugtató reccsenését, amikor későn tértek haza, és végre nyugodtan elalhatunk.
Ezután már hasztalan forgolódunk, hiszen többé nem jöttök haza.

Látod, ... habár egyetlen apa, egyetlen anya sem könyveli el ezt hőstettként,
ilyen a szeretet, és nincs is választásunk másként cselekedni, mivel szeretünk benneteket."

(Marc Levy: Ki nem mondott szavaink)

2017. január 14., szombat

Varázsigém ( 163. )

Nem esik jól a kávé.
Ez már a vég...

Nem vágyom másra:
teára, puha ágyra.

Fogvacogtató hőség.
Fájó testem elég.

Még egy hűtőfürdő,
de aztán tényleg elég!

2016. november 12., szombat

Varázsigém ( 162. )

           Életre születtünk
                                      de tudta jól anyánk
                                      az utunk végén
                                      vár ránk a halál
                                                               rájuk is várt
                                                               és mindre kik
                                                               előttük jártak
                                                               mégis újak jönnek
                                                               erre a világra
                                                               sírunk az elején
                                                               zokogunk a végén
                                                               járunk a mennyben is
                                                               és poklaink mélyén
                                                               töprengünk az életen
                                                               világunk létén
                                                               aztán mind elmegyünk
                                                               utunk végén
                                                                     mert vár ránk
                                                                     a halál
                                                                     tudjuk mindnyájan
                                                                     tudta jól anyánk

Halálra születtünk
                            csak közben
                            élünk
                            dolgozunk
                            játszunk
                            szeretünk
                            érzünk
                            szorongunk
                            nyavalygunk
                            nevetünk
                            félünk
                            ezerszerepű
                            vagy arcnélküli
                            lényünk
                            sokszor visszafelé
                            nem előre nézünk
                            árnyékot látunk
                            ha nincs is sok fényünk
                            kölcsönzött életünk
                            kölcsönökből éljük

Mind-mind elmegyünk
ez így van végül
életre halálra születtünk
ezzel békülj
tudjuk jól
de életre készülj
ne várd a végét
ne hívd a halált
csak Isten tudja
utunk végén
mi lesz mi vár

2016. november 9., szerda

Varázsigém ( 161. )

Apró nőcske azon elmélkedett,
választani vajon hogyan lehet,
ha van a rossz és
- valljuk be - a nem túl jó,
de azért az tényleg nem túlzó,
hogy végül győzhet a rossz?!

Apró nőcske mai imája:
Istenem, vigyázz erre a világra!

Ilyen az élet, milyenek az emberek?
Nőknek, férfiaknak ilyenek kellenek?

Gyűlölködés, kirekesztés,
gátlástalanság, hazugság...

              Ébredj, Ember!
              Semmiből nem tanultál?!

... irigység, rasszizmus, agresszió,
hímsovinizmus, butaság,
korrupció...

Apró nőcske lelkében szól a vészharang.
Így hangzik mai imája:
Istenem vigyázz az egész világra!




Varázsigém ( 160. )

Választani ma
így lehet: két rossz közül
a rosszabbikat...(?)