Amikor elindultam, szinte aludt Rákosfalva: csend, nyugalom, béke, ember az utcákon csak elvétve.
A városban már millióan, turisták, hangolódó - vagy már igen hangolt - tömeg.
Nem tudom, kik ők?
Gyönyörűen énekelve vonultak gyerekek, ifjak, idősek.
Mögöttük jöttek a kutyások.
Az éneklő vonulókhoz tartoztak? Honnan jöttek hová mentek? - nem tudom.
Hideg van.
Hajók úsznak a Dunán,
köd meg a folyó fölött:
Láttam hidat a híd alatt,
meg még sok mást is:
Valaki várt rám.
Kicsit merengtünk ezen az éven.
Az árusoknál kapható minden kellék: sípok, dobok, álarcok, parókák.
"Két út van előttem, melyiken induljak...?"
Ez meg már a hazafelé úton : cipő-csendélet a Kántorné sétánynál.
Az alvó Rákosfalva rendesen felébredt mire hazaértem: az aluljáróban gyülekeznek az emberek, én meg szedem a lábam, hogy mielőbb az otthonom biztonságában tudjam magam.
