Kati ötlete alapján megnéztük a már sokszor látott, (kívülről) jól ismert épületeket.
 | ||
| | |
A megalkotott újnak.
Hangosan zokogott a lelkünk a gyönyörű, pusztulásnak indult épületek láttán!
A valamikori (Alpár Ignác tervei alapján 1902-1907-ben épült)
Tőzsdepalota jobb oldala ugyan be van csomagolva, de a tér felől csak az enyészet látszik.
Kinek a dolga, feladata, felelőssége az állagmegóvás, az értékmegőrzés, múltunk, kultúránk emlékeinek karbantartása...?
Gyönyörű ez a város, de koszos!
Nem mondom, hogy térdig jártunk a szennyben és az állatpiszokban, (nem, térdig valóban nem!) de volt mit lemosni a cipőnk talpáról!
Ha nem csak lefelé, hanem minden irányba nézünk ("nézz, nézz az ég felé!") látunk megannyi csodát!
Házakat,
szobrokat,
csodálatos lombokat,
a szép eget.
Kati megmutatta a helyet, ahová edzeni jár:
Ellenőrizte a Duna hőmérsékletét:
Kellemesnek, de úszásra még alkalmatlannak találta.
(Nem is értem. Pedig már január vége van... :) )
A Párizsi-udvar, a Jégbüfé sem a régi már.
(Mondjuk, mi sem. :) )
Tudom, haladni kell a korral, sokan Ferrarival járnak, nem ökrös szekérrel, de azért mégis!
Az örökségünknek hűlt helye!
Ez volt.
Ez lett.
Bemenni nem mertünk a szállodába, kívülről csodáltuk csak eleganciáját, csodálatos mennyezetét.
Szerencsénk, hogy tudunk örülni mindennek, a bokroknak,
a virágoknak,
a mának...!
A múlt elmúlt.
A jövő még a távolban.
A ma a miénk (ha szerencsések vagyunk!).
Legyünk hálásak érte!
Éljük meg, éljük át, éljük ki, éljük le!
(Visszafelé élni, hátrafelé nézni mindig - minek?
Visszaélni meg (bármivel is) nem szép dolog...!)
