Korzóztunk

Finta József építész nyomában.

Kati ötlete alapján megnéztük a már sokszor látott, (kívülről) jól ismert épületeket.

A City Centert ,                                                                                          

a Bank Centert,

 

 

                    

a szállodákat.

               

Közben persze néztünk, láttunk ezt, azt.

Volt, hogy örültünk a felújított réginek:

 

A megalkotott újnak.

Hangosan zokogott a lelkünk a gyönyörű, pusztulásnak indult épületek láttán!

A valamikori (Alpár Ignác tervei alapján 1902-1907-ben épült)

Tőzsdepalota jobb oldala ugyan be van csomagolva, de a tér felől csak az enyészet látszik.

Kinek a dolga, feladata, felelőssége az állagmegóvás, az értékmegőrzés, múltunk, kultúránk emlékeinek karbantartása...?

Gyönyörű ez a város, de koszos!

Nem mondom, hogy térdig jártunk a szennyben és az állatpiszokban, (nem, térdig valóban nem!) de volt mit lemosni a cipőnk talpáról!

Mindenre rácsodálkoztunk újra és újra!

Ha nem csak lefelé, hanem minden irányba nézünk ("nézz, nézz az ég felé!") látunk megannyi csodát!

 

Házakat,

 tornyokat, 

szobrokat,

csodálatos lombokat,

a szép eget.

Kati megmutatta a helyet, ahová edzeni jár:

Ellenőrizte a Duna hőmérsékletét:

Kellemesnek, de úszásra még alkalmatlannak találta.

(Nem is értem. Pedig már január vége van... :) )

A Párizsi-udvar, a Jégbüfé sem a régi már.

(Mondjuk, mi sem. :) )

Tudom, haladni kell a korral, sokan Ferrarival járnak, nem ökrös szekérrel, de azért mégis!

Az örökségünknek hűlt helye!

Ez volt.

Ez lett.

Bemenni nem mertünk a szállodába, kívülről csodáltuk csak eleganciáját, csodálatos mennyezetét.

Szerencsénk, hogy tudunk örülni mindennek, a bokroknak, 

a virágoknak,

a mának...!

A múlt elmúlt.

A jövő még a távolban.

A ma a miénk (ha szerencsések vagyunk!).

 Legyünk hálásak érte!

Éljük meg, éljük át, éljük ki, éljük le!

 (Visszafelé élni, hátrafelé nézni mindig - minek?

 Visszaélni meg (bármivel is) nem szép dolog...!)