... és megint Ő...

Prince Andrew...

Ezt a videót tegnap találtam.
Fáradt, álmos és a hőségtől már kellőképpen elcsigázott voltam, ezért csak ötször néztem meg gyors egymásutánban. :))
Nem kellett volna, mert felébredtem tőle és az egész éjszakámat az "agyalgásnak"  szenteltem.
Mindenféle - pozitív - jelzővel illettem a látottakat. Egyszerre akartam írni, táncolni és aludni, de ezek a dolgok így, egy időben  nehezen jönnek össze. (Nem is értem...)

Szögezzük le: én nem rajongok Andrew-ért. :))
Általában nem szeretem a rajongói klubokat. Az sokszor olyan "ma szeretjük, holnap ejtjük" dolog.

Nem szeretem a "celebeket". Már a szótól is kitör a frász! Jönnek-mennek, a csapból is ők folynak és amikor eltűnnek, a kutya sem emlékszik rájuk.

Viszont: szeretem a (sokoldalúan) tehetséges embereket.

(Sorolhatnék tanárokat, diákokat mindkét iskolából, ahol dolgozom.
Bábművészeket, írókat, dramaturgokat, rendezőket, sportolókat, zenészeket, színészeket, barátokat és ismerősöket, akiket nagyon szeretek azért (is) amit és ahogy csinálnak, de ez most Andrew-ról szól, így róluk majd máskor, de mindenképp!)

Andrew nagyon sokoldalú és nagyon tehetséges.
Engem mindig lenyűgöz, elkápráztat -időnként - nőiesen lágy, ugyanakkor férfiasan energikus táncával!
Azt gondolom, hatalmas tudás birtokosa! Nagyon kreatív, nagyon képzett.
 Szóval: én nem rajongok Andrew-ért.
"Csak" csodálom, szeretem, tisztelem. Dinamikusan és dialektikusan. :))

Boldog vagyok, amikor táncolni látom.
A technikáját szívesen megtanulnám (majd ki kell nyomoznom, létezik-e oktató-DVD-je!), de félő, nincs már 30 évem a dologra. :))

Irigykedhetnék is, de az energiazabáló tevékenység és nem visz előre. :))
Engem inspirál minden különleges ember.
Ő is.

A boldogság neve: M.A.G.

Nem történt semmi "extra".
A. még ágyban volt, mikor G. megérkezett.

A. előző este színházba ment és csak hajnalban érkezett haza.
Hülyére aggódtam magam, de nem telefonáltam neki. Régen sem tettem volna.  (G. felhívta a szíves figyelmemet arra, hogy gyerekkorukban még nem volt mobiltelefon. :))  Na, jó, nem is úgy gondoltam, a lényeg, hogy nem telefonáltam volna ODA, ahol éppen voltak. Mert OTT voltak, ahová indultak és - többnyire - haza is érkeztek a megbeszélt időben.)
Szóval: A. még nem volt itthon.
G. nagy elhatározásra jutott: lakást béreltek a barátnőjével,  azzal a szándékkal, hogy öt éves kapcsolatukat magasabb szintre emeljék.
A lakás klassz, a környék is nagyon jó, a szint a tizedik és a szándék is örvendetes. :))
Villámlátogatást tettem náluk, mert hívtak és nagyon közel laknak, aztán G-vel még nálam beszélgettünk egy ideig, végül úgy döntött, ha lenne takaró a lakásban, akkor már ott is aludna.
Na, ezt a takarót hozta vissza reggel.

Egy gyerek az ágyban, egy érkezik. Mikor volt ilyen utoljára...?
Kávé, csacsogás, csevegés, csengetés.
Megjött M.  Pannival, a nagyobbik lányával (az unokámmal ) és Prézlivel, a vizslával.
/ M. annyira figyelmes volt, hozta Prézli "kelengyéjét", amivel naiv módon be is kvártélyoztuk az asztal alá.
Legalább puhán feküdt a köztes időben, amikor nem a szobában kóricált szőrét hullajtva. :)) /
Három gyerek(em) egy időben - mikor volt ilyen utoljára? (Az ünnepek nem játszanak, most egyszerű vasárnapokról beszélek...)
G. elment, hogy összeszedje a ruháit és egyéb fontos holmiját, mert a mai volt a költözés napja.
Ebédeltünk, Panni elaludt, ahogy ovisoknak illik ebéd után, mi meg  beszélgettünk.

Később mindenki elment valamerre: A. próbálni, M.-ék Nyenóhöz ( a nagypapához).

Magam maradtam a kutyaszőrös szobával és a teli mosogatóval. :))
Takarítottam, mosogattam és folytak a könnyeim. Nem történt semmi "extra", mégis:  BOLDOG voltam.
 Már rég éreztem ekkora békét, nyugalmat, pedig most úgy működtünk mint " nagy olasz család" , a régi szép időkben!  Úgy, ahogy akkor, amikor még kicsi gyerekek voltak. Beköltöztek a régi érzések, emlékek a lakásba.

Amikor a közösségi portálon "angyalos hétvégét" kívántam mindenkinek, nem gondoltam, hogy az enyém angyalos lesz.
Péntek reggel iszonyú hátfájásra és migrénre keltem, az izomfájdalom még ma reggel is gyötört...
Most itt ülök a könnyáztatta billentyűzet fölött boldogan, fáradtan (naná, hogy táncoltam is! a nagy érzelmektől jókat lehet!) és nem fáj semmim.

Próbáljátok ki Ti is, én máris megteszem:
Angyalos perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket, évtizedeket kívánok Mindnyájatoknak!
Hiszem, hogy minden jó gondolat, érzés, kívánság oda-vissza száll, ezért gondolkozzatok, gondolkozzunk szeretettel és pozitívan!

Köszönöm ezt a csodálatos hétvégét az angyaloknak, Patriknak, a 6 hónapos örökmozgónak (róla nem írtam, de szombaton ő járt nálam), Panninak, a Gyerekeimnek ( M. A. G. ) és persze szőrehulló Prézlinek is! :))