A boldogság neve: M.A.G.

Nem történt semmi "extra".
A. még ágyban volt, mikor G. megérkezett.

A. előző este színházba ment és csak hajnalban érkezett haza.
Hülyére aggódtam magam, de nem telefonáltam neki. Régen sem tettem volna.  (G. felhívta a szíves figyelmemet arra, hogy gyerekkorukban még nem volt mobiltelefon. :))  Na, jó, nem is úgy gondoltam, a lényeg, hogy nem telefonáltam volna ODA, ahol éppen voltak. Mert OTT voltak, ahová indultak és - többnyire - haza is érkeztek a megbeszélt időben.)
Szóval: A. még nem volt itthon.
G. nagy elhatározásra jutott: lakást béreltek a barátnőjével,  azzal a szándékkal, hogy öt éves kapcsolatukat magasabb szintre emeljék.
A lakás klassz, a környék is nagyon jó, a szint a tizedik és a szándék is örvendetes. :))
Villámlátogatást tettem náluk, mert hívtak és nagyon közel laknak, aztán G-vel még nálam beszélgettünk egy ideig, végül úgy döntött, ha lenne takaró a lakásban, akkor már ott is aludna.
Na, ezt a takarót hozta vissza reggel.

Egy gyerek az ágyban, egy érkezik. Mikor volt ilyen utoljára...?
Kávé, csacsogás, csevegés, csengetés.
Megjött M.  Pannival, a nagyobbik lányával (az unokámmal ) és Prézlivel, a vizslával.
/ M. annyira figyelmes volt, hozta Prézli "kelengyéjét", amivel naiv módon be is kvártélyoztuk az asztal alá.
Legalább puhán feküdt a köztes időben, amikor nem a szobában kóricált szőrét hullajtva. :)) /
Három gyerek(em) egy időben - mikor volt ilyen utoljára? (Az ünnepek nem játszanak, most egyszerű vasárnapokról beszélek...)
G. elment, hogy összeszedje a ruháit és egyéb fontos holmiját, mert a mai volt a költözés napja.
Ebédeltünk, Panni elaludt, ahogy ovisoknak illik ebéd után, mi meg  beszélgettünk.

Később mindenki elment valamerre: A. próbálni, M.-ék Nyenóhöz ( a nagypapához).

Magam maradtam a kutyaszőrös szobával és a teli mosogatóval. :))
Takarítottam, mosogattam és folytak a könnyeim. Nem történt semmi "extra", mégis:  BOLDOG voltam.
 Már rég éreztem ekkora békét, nyugalmat, pedig most úgy működtünk mint " nagy olasz család" , a régi szép időkben!  Úgy, ahogy akkor, amikor még kicsi gyerekek voltak. Beköltöztek a régi érzések, emlékek a lakásba.

Amikor a közösségi portálon "angyalos hétvégét" kívántam mindenkinek, nem gondoltam, hogy az enyém angyalos lesz.
Péntek reggel iszonyú hátfájásra és migrénre keltem, az izomfájdalom még ma reggel is gyötört...
Most itt ülök a könnyáztatta billentyűzet fölött boldogan, fáradtan (naná, hogy táncoltam is! a nagy érzelmektől jókat lehet!) és nem fáj semmim.

Próbáljátok ki Ti is, én máris megteszem:
Angyalos perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket, évtizedeket kívánok Mindnyájatoknak!
Hiszem, hogy minden jó gondolat, érzés, kívánság oda-vissza száll, ezért gondolkozzatok, gondolkozzunk szeretettel és pozitívan!

Köszönöm ezt a csodálatos hétvégét az angyaloknak, Patriknak, a 6 hónapos örökmozgónak (róla nem írtam, de szombaton ő járt nálam), Panninak, a Gyerekeimnek ( M. A. G. ) és persze szőrehulló Prézlinek is! :))