Elgondolkodtató

Hogy megkíméljem magam a hétvégén, mert a hőségtől minden mozdulat megbosszulta magát (több liter víz borított mindahányszor), csak a Nektek is ajánlott "szemtornát" végeztem: olvastam, olvastam és megint.
Gondoltam este, hogy a limonádém mellé keresek egy "limonádét": valami vidám, habos-babos, agykímélő, csak a nevetőizmokat dolgoztató filmet.
Találtam is egyet, a "Boldogító nem" ("In and out") című amerikai vígjátékot.

Nem tudom, láttátok-e és, ha igen, tetszett-e?

Kezdetben jól szórakoztam, de a reklámszünetekben (bőven volt!) továbbgondoltam az addig látottakat és az önfeledt szórakozásból  agyalás lett.

Adva van egy népszerű  középiskolai irodalomtanár, aki az oltár előtt "megvilágosodik" és kijelenti a násznép előtt, hogy homoszexuális.
Van egy menyasszony, akivel három év alatt sem jutottak el az ágyig. (Ez még nekem is sok, pedig mindig én intem igen lassú haladásra a tizenéveseket!)
A menyasszony 35 kilót fogyott, nem azért, hogy jobban érezze magát a bőrében, hogy megelőzzön néhány "túlsúly-betegséget" ,  hanem azért, hogy másoknak megfeleljen.
Úgy tűnik, hogy a tanár mellől mindenki elpártol (kirakják az állásából, a tanítványok sandán néznek rá...), az örökké éhes (de még mindig "van benne anyag" , mégis csinos)  menyasszony pártában marad, de nincs (amerikai) film boldogító vég nélkül: a lavinát elindító ex-tanítvány, aki az Oscar-díj átadási ceremóniáján megköszönte a minden jót régi,  "meleg" tanárának, a film végén mindent a elrendez és még az Oscart is a tanárnak adja.

Mi a bánat bajom van akkor?

Nos, bosszankodtam, mert ilyenek jutottak eszembe:

- Akkor szeretem-e magam, ha mások is szeretnek?
- Az önértékelésem, önbecsülésem, önbizalmam másoktól, mások véleményétől függ?
- Mindig mások elvárásainak akarok-e megfelelni, vagy nekem is vannak elvárásaim magammal szemben?
- Magamnak, magamért csinálok dolgokat, vagy azért, mert azt gondolom, ezt "KELL" tennem?
- Elfogadunk-e, tolerálunk-e bármilyen "másságot"? (Ebben a filmben a legnagyobb macsó is melegnek , a  42 éve házasságban élő édesapa és édesanya is homoszexuálisnak/leszbikusnak vallotta magát és még sokan mások is, így álltak ki a férfi mellett.)
- Mikor és hogyan álljunk ki a saját igazunkért és a másik védelmében?
- Kimerjük-e mondani őszintén gondolatainkat, érzéseinket, akkor is, ha tudjuk, nem jövünk ki jól a dologból?
- Tudunk-e "alanyi jogon" szeretni valakit, vagy a szeretés attól függ, mit tesz értem a másik?

Azt gondolom, tudom a választ - a  magamét mindenképp', de a Tiétekét  szeretném "hallani".
Jó lenne, ha megírnátok, akár itt, akár a levélcímemre (annhamori@gmail.com), de a blog postafiókjában is érdeklődve olvasnám (sahtherapy@gmail.com)!

(Nem értem, hogy tegnap este óta miért gondolok folyamatosan Prokrusztész ágyára....?
Agyamra ment tán a hosszan tartó kánikula...?!
/ Ez a kérdés sem költői, így erre is válaszolhattok ... , ha mertek!!!! :)))) / )