Édesapám ma lenne 90 éves, ha 30 évvel ezelőtt, 60 éves korában meg nem hal...
Napok óta Róla elmélkedem, Vele álmodom.
Hol sírok, hol szétröhögöm magamat az emlékek hatására.
Apám vigéc volt.
Könyveket árult, de nemcsak árulta, olvasta is, hogy, ha bárki megkérdezné,
miről is szól az a könyv, el tudja neki mesélni.
Mert mesélni aztán tudott!
Könyvből is, fejből is, de többnyire a saját maga költötte meséket.
Fergeteges humorral adta elő azokat, mi kölkek meg dőltünk a nevetéstől,
vagy éppen összekapaszkodva bújtunk a paplan alá,
amikor félelmetes történetek kerültek sorra,
de voltak "pszichológiai mesék", amiket akkor kellett feltétlenül elmesélnie,
amikor valamelyikünk rossz fát tett a tűzre.
Dejszen értettük ám és tanultunk is belőle!
Hatalmas fantáziája volt!
Verseket írt, de történetei soha nem lettek lejegyezve.
Bánhatja ám az utókor!
Sajnálom magam is nagyon!
Nagy ho-ho-ho-ho-horgász is volt!
Tavasztól őszig gyakran fogta a botot, nagy kapások is voltak,
csekély eredménnyel.
Mindenesetre - elméletben - ehhez is értett, mert elolvasta,
minek fogásához mire van szüksége.
Voltak ilyen-olyan damilok, orsók, hálók, villantók
- nagy horgászoknak való cuccok -, de halat ritkán villantott.
Gondolom, nem is azért ment le a vízhez:
ott tudott igazán elmélkedni,
megpihenni, csendben lenni, minket kipihenni.
Elméletben fújta a Pattantyús-féle műszaki könyvet,
a gyakorlatban egy égőt sem tudott kicserélni.
Félt az áramtól. Van ilyen.
Nem is vakított senkit azzal, hogy ő a hős pasi.
Ember volt: hibákkal, félelmekkel, kétségekkel,
de mindig - betegen is - határtalan optimizmussal.
Nem nyavalygott, nem kesergett,
mindig tette a dolgát, becsülettel.
Mint egyedüli pénzkereső rengeteget dolgozott,
ezzel lehetővé téve, hogy legyen egy főállású Anyánk.
Volt és ez így volt jó.
Voltak szabályok, keretek, korlátok, szigor is!,
amiket az iskolai szünetekben - szülői segédlettel -
felrúgtunk, tágítottunk, szétfeszítettünk, mégsem okozott
problémát soha, hogy a szorgalmi időben visszarendeződjünk.
Imádtuk a téli szünetet, mert karácsonyvárásig megnyílt nálunk a kaszinó:
estétől éjszakába nyúlóan kártyáztunk, társasoztunk,
nappal korcsolyáztunk, szánkóztunk
(emlékeim szerint akkor még voltak havas telek),
beszélgettünk és végre bármennyit, bármikor olvashattunk.
Tavasztól őszig nagyokat kirándultunk, futottunk, fociztunk,
úsztunk, eveztünk, táncolni jártunk.
Apuék velünk együtt másztak át a nyári tábor kerítésén,
ezzel rövidítve le a tényleges utat,
meghosszabbítva a "csörgés"-re szánt időt.
És olvastunk, olvastunk, olvastunk.
Nehogy elfelejtsem méltatni Édesapám hatalmas gasztronómiai tudását!
Mert az lett neki.
Mondjuk, kezdetben nem volt.
Az első étel tyúkhúsleves lett volna,
de végül, mert a házbeliek hosszú, tömött sorokban jöttek
érdeklődni, mi bűzlik (Dániában) nálunk, Apu számára világossá
vált, hogy a jószágot ki kellett volna belezni.
Addig szakácskönyvet nem olvasott
- tán ez volt az egyetlen dolog, amit nem -,
de miért is tette volna, amikor Édesanyánk istenien főzött.
Ezek után persze
- mert nem tudhatja az ember fia, hogy az asszony mikor kerül
ismét kórházba, vagy mikor dönti le újabb kórság a lábáról -
lelkesen tanulmányozta a szakácskönyveket,
jól forgatta a fakanalat a konyhában
/ addig csak a musculus gluteus maximusom tudta,
hogy jól bánik az eszközzel, de az meg remélte,
hogy egyszer majd megjön a rendeltetésszerű használat is! :) :) /.
Fantasztikusan főzött, nagyon jól fűszerezett,
sok étel készítését Tőle tanultam!
Szeretett enni és -mert anyag csak anyagból lesz - ez látszott is rajta.
Ezzel együtt nagyon szép ember volt.
(Hogy Bátyámat idézzem, aki - akkoriban enyhén beszédhibás volt /de már régen nem!/ -
csodálattal nézte Aput, aztán felkiáltott: "Jaj, de pé ember!")
És tényleg!
"Pé" is volt, meg okos, kedves, lojális, dolgos, derék,
pacifista, humorista, bohócista,
művelt, játékos,
tájékozott, becsületes, őszinte...
és még bendzsón is tudott játszani!
Azon a héten
- bár már nagyon beteg volt! -
még kiment a horgásztanyára,
statisztált egy filmben (imádott szerepelni!),
lottózott, totózott,
templomba ment,
unokázott,
aztán vasárnap délután azt mondta Anyánknak:
"Erzsike, én úgy szeretek élni!" és egy óra múlva halott volt.
Ma van az Idősek Világnapja.
Apunak nem adatott idő az öregségre.
Neki az életben annyi minden nem, megöregednie sem sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése