Varázsigém ( 157. )

Addig van csak veled,
míg viseled a gondját,
vasalod cuccait,
felvarrod a gombját,
csülköt főzöl neki,
mert gyűlöli a gombát,
levágod a haját,
simized a combját.

Addig leszel jó,
míg megérted a gondját,
de baja csak neki van,
te soha ne szóljál,
csak lelkesen bólogass
és faragd meg a szobrát!

Addig van csak veled,
míg fizeted a számlát,
míg helyette dolgozol,
és nem csapsz nagy lármát,
mikor drogozik, iszik,
éppen mással mászkál.

Addig van csak veled,
míg láncodon táncolsz,
értékei szerint
soha nem hibázol,
majd ő adja a dallamot,
füttyjelet, ütemet,
te meg halld meg,  jól
nyisd ki a füledet.

Addig leszel jó,
míg kiszeded a sárból,
míg nem látsz tisztán,
mert szemeden a hályog.

Neked addig jó,
ha jó,
míg be nem látod:
mozgásodat korlátozza,
életedben gátol,
eltávolít téged
rokontól, baráttól.

Addig van veled,
míg te nem lépsz,
neki így kényelmes
- talán - szép.

Akkor,
ott,
azonnal,
annyit,
úgy,
addig,
ahogy ő akarja,
és ha végül
a buborék kipukkad,
azt mondja:
már ő is nagyon unta,
régóta érezte, tudta:
az egész helyzet
tévedés,
a kapcsolat bukta,
épp csak megelőzted,
már benne is megérett
a szándék,
hogy véget érjen
ez a terhes játék.