Male Bellydancer

Andrew John Leavenworth szerencsés csillagzat alatt született Arizonában, egy hatgyerekes család ötödik gyermekeként. Varázslatos meséivel, animált történeteivel, a színpadon átélt vad kalandjaival már kisgyermekként elkápráztatta táncos nagynénje, aki felkeltette képzeletét, inspirálta spirituális és előadóművészi érdeklődését.

Andrew már nagyon fiatal korában próbálkozott az egzotikus táncok merész lépéseivel. Az egyébként excentrikus családja is kicsit ferde szemmel nézte a helyenként durva és csábító bemutatóit és bátyjai is kegyetlenül incselkedtek vele emiatt.

Andrew a régi filmekben izgatottan leste a keleti, közép-keleti táncosokat, de kétségei voltak, hogy ő ezt valaha is képes lesz megtanulni...

A 70-es években, különösen a hippi-mozgalom terjedése idején, a hastánc oly annyira népszerű volt, hogy Andrew szülőföldjén, az arizonai Tucson iskolájában tanították is.

Amikor egyik nővére felvételt nyert egy hastánc-osztályba, Andrew bizony egy ideig halkan, csendben és titokban féltékeny volt rá.

Tizenéves korában sikerült bejutnia egy nagyszerű (nyilvános!) alternatív iskolába, ahol a testnevelés órák jógával, Sufi-tánccal és masszázzsal kezdődtek.

"Önmegvalósító"-ösztöndíjasként kezdte tanulmányozni a pranayama-technikákat és a meditációt és végül ez lett az az út, ahol azóta is jár.

A következő szemeszterben a jógát és Sufi-táncot tanító tanár meghívott egy hastánctanárt, hogy tartson bemutatót a hallgatóknak.

A következő félévben teljesült Andrew álma, mert választott tantárgyként, a középiskolai tananyag részeként elkezdhette tanulni a táncot!

Míg a jóga/Sufi-tánc oktatója és sok osztálytársa támogatta ebben, volt egy hallgató, aki nyíltan ellenséges és szarkasztikus volt vele.

Azt is mondta, hogy senki nem lesz kíváncsi egy férfi hastáncosra akkor, amikor vannak a műfajnak női táncosai. (Ez abban az időben volt, amikor még Chippendale-fiúk és férfi táncosok nem szórakoztatták a női közönséget.)

Andrewt  folyamatosan "megtalálta" az észrevételeivel, megjegyzéseivel, ő meg  szenvedett, lelkizett emiatt.

Végül úgy határozott, hogy ha valóban senki nem lesz rá kíváncsi, akkor majd saját magának táncol, a saját örömére, a lelke megelégedésére.

Nem sokkal ezután volt az osztály első nyilvános fellépése. Andrew addig soha nem táncolt a tantermen kívül, ezért nagyon izgult, hogy a közönség hogyan fogadja majd. A legrosszabbtól tartott, aztán nagy levegőt vett és úgy döntött, mint egy harcos - bizalommal és szenvedéllyel - néz szembe a félelmeivel.

Fellépése bravúros volt. Nagy meglepetésére a közönség lelkesedéssel és tisztelettel reagált, ezzel hamar megszelídítették további félelmeit.

Így kezdődött...

(Tovább is van. Mondjam még?)